Már nem olyan a szerelem mint régen volt. Egy üveggömb az egész amit kívülről nézek és olyan csodálatos, hogy nem lehet szavakkal megformázni azt ami benne rejtőzik. Mesét is írhatnék róla, hogy milyen érzés volt mikor visszajöttél pedig már azt hittem soha többet. Óvatosan lépkedtem rajta, hiszen nem lehetett tudni, hogy milyen lesz vagy mennyire törékeny ebben a hideg télben. Aztán nem tudnám megmondani hogyan, de a szerelem lassan felmelegítette a szobát, ahol mellettem feküdtél és én arra gondoltam, hogy a szemed már nem jegeskék színű. Inkább olyan mint az ég amin a bárányfelhők úsznak. Úgy tudlak nézni mint a lobogó tüzet vagy a karácsonyfát, csendben és csillogó szemekkel. Nem tudom és talán nem is számít, hogy miben mérhetjük egy ember boldogságát most csak ezt érzem melletted. Csendben hallgatom és behunyom a szemeimet már nem vágyok arra, hogy ez legyen minden. Sose tudhatunk előre semmit, de egy jó barátom azt mondta, hogy ne aggódjak emiatt. Én  pedig csak annyit tudok mondani, hogy ez most tényleg más és nekem így tökéletes. 

Nehéz szavakat találni. Az életben nagyon fontos a megbocsájtás mert amíg haraggal emlékezel a múltra megnehezíted az életedet, mégis olyan sokan és olyan hosszú ideig képesek vagyunk ezt tenni. Most látom csak igazán mikor arra gondolok, hogy három éven keresztül próbáltalak gyűlölni, de most csak annak örülök, hogy mégis itt vagy mellettem. Kaptam egy olyan esélyt amire nem számítottam. Az emberek képesek megváltozni főleg, ha van kiért megtenni. 

Nem tagadom, hogy sokadjára is nehéz a búcsú mert eszembe jut a rengeteg közös emlék, hogy miket tanultam tőled és mennyire felnéztem rád, lesz valami igazán fontos ami mindig köt majd hozzád. 

Most viszont igazán boldog vagyok néha még olyan, mint egy évekkel ezelőtti elfeledett álomban ébredni. Ki gondolta volna, hogy egyszer majd pont te leszel a valóság...

"Szeress egészen mellékesen és szelíden, kissé szórakozottan is, csak úgy, ahogy lélegzik, vagy ahogy egy keddi napon, mikor "nem történik semmi", él az ember. Már nem szeretem, amikor úgy szeretnek, mint egy operaelőadás második felvonásában, mikor az összes kürtök üvöltenek, a reflektorok a szivárvány minden színében játszanak. (...) Szeress úgy, mint egy nem nagyon fontos magánügyet, figyelem nélkül. Akkor, talán, majd én is odafigyelek." /Márai Sándor/

Az igaz barátság néha nem is szól másról mint arról, hogy segítjük egymást. Olyanok vagyunk mint a hegymászók. Nem zuhanunk a mélybe amíg itt vagyunk egymásnak. 

Őszinte szeretettel és felesleges szavak nélkül SzZs.

Mi volt az eddigi legnagyobb hazugságod? Nekem az, amit még magamnak se merek bevallani. Mikor bólintok, hogy ez így rendben van, erről nem kell beszélnem, ez nem bánt, ő nem hiányzik, és nem érzek semmit. Tagadok mindent, miközben tudom, hogy ez már túl sok. 

Az, ami régen szórakoztató volt, ma már inkább szomorú. Egy üres érzelmek nélküli kapcsolat sosem fog boldoggá tenni, nem fog támogatni, bízni bennem és ösztönözni. Nem lesz őszintén kíváncsi arra, hogy mi van velem. Már egészen elfelejtettem milyen korlátok nélkül szeretni valakit és milyen mikor viszont szeretnek, pedig én tényleg csak arra voltam kíváncsi, hogy érzed magadat, de úgy tűnik, erre most nem kaphatok választ. Nem baj. Most először önmagamra szeretnék időt szánni, mert mindenki mással törődtem, csak magammal nem. 

Eldöntöttem, hogy én nem maradok ilyen. Többé nem aggódok senki miatt feleslegesen, mert így a saját céljaimat fogom elveszíteni. Viszont minden veszteség, ami ebből születik nekem megéri. Cserébe megígérem, hogy nem felejtem el a tengerkék szemeidet, amik arra emlékeztetnek, hogy milyen csodálatos élni, veled, meg a fények éjszaka, és a nyugati, ahonnan aznap este nem indult vonat hazafelé és nem ültem rajta álmodozva arról, hogy egyszer talán még felhívsz.

„Ó, milyen hatalmas vagy és milyen gyönyörű, szólt az uralkodóhoz. Lennék bár a feleséged. Már van, mondta a hatalmas uralkodó, s a Szürke Tündérre mutatott. Amúgy sem kellene olyan hitves, akit csak a csillogás vonz, olyan, aki csak a filmek szereplőit tudja szeretni, akkor is, ha azok csak műanyagból vannak.
A királylány akkor szégyenében elbujdosott, levágta a haját, elhajította a koronáját, beállt egy vendéglőbe mosogatólánynak, nem akart soha többet királylány lenni, csak olyan egyszerű lány, akit tudhat bárki is szeretni, s ott várta a vendéglőben, hogy jöjjön végre ez a bárki.”
/Háy János - Hozott lélek/

Emlék. Az, hogy milyen döntsd el Te.

Van néhány pillanat amiről tudom, hogy erre érdemes lesz emlékezni. 

"Félünk kimondani, mit akarunk valójában, félünk, hogy akkor már nem fognak szeretni. Nem lesz többé szükség ránk. Óriási különbség van aközött, hogy szeretetből vagy félelemből csinálok-e valamit. A szeretet nem bántja a másikat, a szeretet békén hagy, a szeretet nem vágy, a szeretet nem vágyik semmire, a szeretet önkéntes rabszolgaság…"