2015. december 17., csütörtök



Már nem olyan a szerelem mint régen volt. Egy üveggömb az egész amit kívülről nézek és olyan csodálatos, hogy nem lehet szavakkal megformázni azt ami benne rejtőzik. Mesét is írhatnék róla, hogy milyen érzés volt mikor visszajöttél pedig már azt hittem soha többet. Óvatosan lépkedtem rajta, hiszen nem lehetett tudni, hogy milyen lesz vagy mennyire törékeny ebben a hideg télben. Aztán nem tudnám megmondani hogyan, de a szerelem lassan felmelegítette a szobát, ahol mellettem feküdtél és én arra gondoltam, hogy a szemed már nem jegeskék színű. Inkább olyan mint az ég amin a bárányfelhők úsznak. Úgy tudlak nézni mint a lobogó tüzet vagy a karácsonyfát, csendben és csillogó szemekkel. Nem tudom és talán nem is számít, hogy miben mérhetjük egy ember boldogságát most csak ezt érzem melletted. Csendben hallgatom és behunyom a szemeimet már nem vágyok arra, hogy ez legyen minden. Sose tudhatunk előre semmit, de egy jó barátom azt mondta, hogy ne aggódjak emiatt. Én  pedig csak annyit tudok mondani, hogy ez most tényleg más és nekem így tökéletes. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése