ღ Engi ღ crazydreamworld

Az igazság az, hogy olyan, mintha egy hullámvasúton ülnék. A legtöbbször a magasból hirtelen a mélybe zuhan. Miközben kapaszkodok, szeretnék sikítani, de nem jön ki hang a torkomon. Nem tudom lesz-e olyan nap, hogy ne gondolnék rád, nem tudom lesz-e olyan alkalom, hogy ne szorulna össze a szívem mikor erre az egészre gondolok. Az a legfurcsább, hogy két ember nagyon közel kerül egymáshoz, mégis hihetetlenül távol vannak. Mindig szerettem volna azt hinni, hogy a szerelem egy erős bizalmi kapcsolat, de általánosan, ha ez véget ér, az emberek már nem tisztelik sem egymást, sem az emlékeket, talán ez a legfájóbb az egészben. Sokáig nem értettem miért mondják az emberek azt, hogy az első szerelem soha nem múlik el, de mindig véget ér. Most annyira igaznak érzem, hogy bár már nincs itt velem és érzem, hogy már tényleg semmilyen formában nincs, én ezt nem akarom elfelejteni. Csak azt szeretném, ha legalább itt megőrizhetném az emlékét és egy nap talán majd mind a ketten el tudjuk olvasni és felidézhetjük a szép emlékeket. 

"A csend is más... Pedig ugyanúgy csend. A szó, a hang hiánya. Mégsem ugyanaz. Mert nem mindegy, kivel vagy csendben. És miért. A csend lehet teljesen süket. De lehet hihetetlenül zajos. Lehet benne nyomasztó üresség, de lehet benne madárdal, tengermoraj, erdősusogás, esőkopogás, szerelmes suttogás. Bármi lehet. Mert csak attól függ, kivel vagy csendben."