ღ Engi ღ crazydreamworld

Ezt az utat látom magam előtt folyton. Nem emlékszem sokra csak arra, hogy sírok. Arcok mosódnak el előttem, hallom, hogy beszélnek hozzám, de a könnyek újra és újra utat törnek maguknak. Kinézek az ablakon és megpróbálom magamban elnyomni az emlékek súlyát, de most kétszer rosszabbul érzem magamat, mint előtte. Telnek az órák, de ez az érzés nem múlik, bárki kérdez csak könnyes szemmel tudok válaszolni, de néha még a kérdésre sem figyelek mert valahol máshol járok. Már nem vagyok biztos benne, hogy feltudom ismerni az igazi szerelmet és eltudom-e dönteni helyesen, hogy szükségem van-e rá. Csak azt érzem, hogy őrülten hiányzik egy darab belőlem ami nélkül még lélegezni is fáj. Elvesztettem a lelkitársamat, mert úgy viselkedtem, mint egy fuldokló, hirtelen döntéseket hoztam, próbáltam a felszínen maradni, bár úgy érzem a zavaros lelkivilágom már úgy sem érti senki. Az időkerekét már nem lehet visszaforgatni, ezért ülök a csendes szobában és próbálok emlékezni, hogy milyen volt. Milyen lehetett volna...