Néha még álmodom rólad, de tudom, hamarosan végleg eltűnsz az életemből. Már nem emlékszem rád egészen. A darabok is kezdenek elhalványulni. Már nincs választásom, hogy el akarlak-e veszíteni, az idő helyettem válaszol. Volt barátok, volt szerelmek, volt fontos emberek, akikről azt gondoltuk, hogy ez most egészen más. Nem is igazán rólam szól, ez nem az én tükröm, inkább a tiétek. Akik, ha belenéznek nem egy ilyen embert látnak maguk mögött. Ezek az álmok amiket annyi időn át kergettünk, amiben hittünk. Nem láttuk az igazságot, elfordultunk előle, mert nem akartuk, hogy fájjon. Mind a tükörbe néztünk, és előbb hazudtunk magunknak aztán mindenki másnak is. Olcsó kis igazságok voltak, hogy nem csalódtam benne, hogy nem gondolta úgy, hogy nem azért tette. De ez elmúlt. Egy nap mindenki felébred. Ez az a nap mikor meglátjuk a pusztítást életünk felett, amit önmagunknak köszönhetünk. Aztán megpróbáljuk újra és nem tudhatjuk előre, hogy rémek közé vagy tündérmesébe álmodjuk-e magunkat...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése