Aznap éjjel rám tört a félelem. Nem várt, nem kopogott, hanem letámadott az érzés. Jöttek a kérdések. Azok amiket valaki más fogalmazott, amiket magam előtt látok mikor lehunyom a szememet. Vajon elég vagyok én ehhez? Elég a szeretet, ahhoz, hogy összetartsak mindent, hogy legyen erőm küzdeni, hogy szembe tudjak nézni vele?
Valahol még mindig keresem a választ arra, hogy ezek a lányok mit látnak a tükörben. Azok, akik a barátuk boldogtalanságában látják az örömüket, akik segítség helyett kíméletlenül, mosolyogva rombolnak, tépnek szét szerelmeket, embereket. Ismeretlenül vádolnak, miközben ők nem várhatnak el tőlem semmit. Nem tartozom senkinek, és amikor az ilyen emberek támadnak rám, nem hiszem el, hogy rossz ember vagyok. Minden egyes nap megteszek mindent ami tőlem telik. Szerencsésnek érzem magamat, hogy engem a szüleim tisztességre neveltek és arra, hogy mindig a magam útját járjam. Én soha nem éreztem magamat királyabb csajnak attól mert valaki mást szidtam. Sajnálom, hogy valaki így tudja élni az életét, ennyi gyűlölettel, és gonoszsággal. Ameddig ilyenek vannak, észre tudom venni, hogy engem mennyi jó ember vesz körül, mennyi szeretet. Ezek mellett egyetlen vélemény nem ér semmit. Üres szavak. Remélem egy nap sikerül felnőtté válnod, és emberséget tanulnod.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése