Annyi ideje tart, hogy észre sem vettem. Persze mindig akkor kezdünk el figyelni valamire, mikor már baj van. Én pedig próbálok küzdeni. Megpróbálok nem félni. Mikor úgy érzem, hogy kicsúszik a lábam alól a talaj, veszek egy mély levegőt. Számolok. Megpróbálok nem gondolni semmire. Olyan hosszú ideje élek ezekkel a sebekkel, amik, ha begyógyultak is már a lelkemben, nem tűntek el nyomtalanul, most pedig önzőnek érzem magamat. Mert most mikor zuhanni kezdtem, annyian akartak elkapni. Én mégis nehezen küzdök vele. Minden nap egy kicsit. Oly sokszor ígértem már, és annyiszor nem tartottam be, de elengedem a múltat. Minden fájó pontját, minden emléket, embereket, akik már nincsenek mellettem és soha nem is voltak igazán. Csak élni szeretnék, boldogan, félelmek nélkül, a céljaimat akarom, az álmaimat. Önmagam akarok lenni újra. Nem adom fel. Azt nem. Hisz ezt egy életen át kell játszani...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése