Azt mondod nem szeretnél elveszíteni, de nem tudod, hogy én már régen elveszítettem önmagamat. Ez az élet csak szemfényvesztés, illúzió. Az utolsó szálak tartanak meg, mint egy régi játék kiszakadt szeme. Jó lenne, ha tudnék mesélni, de nincs miről. Csak az lepett meg igazán, hogy jobban kellett volna fájnia, úgy tűnik elég jól hazudok magamnak. Egyedül a remény segít, meg az, hogy a sors szerint minden okkal történik. Nem véletlenül. Nem én döntök róla, hogy kimaradjon az életemben és ki nem, de azért van beleszólásom. Sokszor mesékben élek, hogy ez talán most más, mint eddig volt, de egy ideje már jól tudom, hogy nem az. Valamiért ez sosem jön be. Egy nap majd én leszek az a lány, akiről a többieknek mesélnek, aki megtalálja a hiányzó darabkáit valaki másban, egy kapcsolatban ami nem ismer önzést. Addig pedig megküzdök minden boldog pillanatért, mert tudom, hogy ez csak egy lépéssel előrébb visz.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése