Szeretettel gondolok rá. Gyakran látom, őt mikor behunyom a szemeimet, pont olyan, mintha éjszaka lenne. Pedig tudom, hogy nem gondol rám, talán már alszik, vagy még mindig ébren van és várja a hajnalt, egy új nap kezdetét. Beszélni nem szeretek róla, nem tudom, hogyan magyarázhatnám, el másoknak miért hiányzik és pontosan mi az. Azokban a pillanatokban jöttem rá, hogy mit érzek mikor már nem volt itt. Olyan üres volt a szoba, mint még soha pedig csak a mondatai hiányoztak belőle. Meg az igazság, amit mindketten tudunk, és nem lettem boldogabb, de még csak jobb sem. Szerettem volna legalább megállítani az időt, hátha történik valami, de azon kívül, hogy rájöttem arra, hogy a gyűlölet néha csak egy fogalom és egészen mást jelent, nem változott semmi. Gondoltam felhívom, de nem tettem. Már régóta nem tudtam ennek a része lenni, csak egy olyan darab, ami pótolható vagy nem is igazán fontos. Mások meg úgy is jobban tudják helyettem, ezért is kaphat egy történet oly sok befejezést, az egyik lehet, hogy neked is tetszene. Arról írtam, hogy a szeretet sosem döntés kérdése, és vannak olyan pillanatok, amiket tényleg soha nem kaphatunk vissza.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése