2015. április 24., péntek


Eljött a tavasz és új erőt adott. Ahogy elmúlt a nyomasztó tél, a dolgok bennem kezdtek helyre jönni. Már egy jó ideje egyáltalán nem kattogok a múltamon. Úgy érzem eljött az idő mikor el tudom engedni azt ami bántott. Persze ez nem igaz mindenkire, egy igazi jó barát mindig hiányozni fog és, ha erre gondolok akkor ez a seb fáj és éget. Emiatt most nem gyűlölök, de nem is szeretek. Talán majd eljön egy nap az életben mikor feltehetem én is a kérdéseimet, amikor válaszokat kapok ott, ahol most üres foltok vannak. 
Van, hogy nem találom a szavakat. Nem tudom elmondani, hogy mennyire hálás vagyok azoknak az embereknek, akik segítettek mikor én magam már nem láttam kiutat. Most egy új korszak kezdődik és én is szeretném boldoggá tenni azokat, akik engem szeretnek. Nem keresem a válaszokat arra, hogy miért volt bennem szorongás az életemmel kapcsolatban, de sokat tanultam az elmúlt hónapokban. Úgy érzem, hogy szükségem volt erre a leckére, hogy jobb ember lehessek. Most ismét belevágok abba amit egy évvel ezelőtt nem sikerült teljesítenem. Reményekkel vagyok tele és álmokkal, de számba veszem a csalódást is. Mert tudom, hogy bármi történjen is ezután van kire számítanom. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése