ღ Engi ღ crazydreamworld

Kira Poutanen – A csodálatos tenger

Kira Poutanen (1974-) író, műfordító, színésznő Ihana meri (A csodálatos tenger) című alkotása 2001-ben jelent meg Finnországban, szerzője első írói alkotásaként. Az önéletrajzi ihletésű, de fiktív naplóregény egy tizenöt éves lány vallomása anorexiájáról és a betegségből kivezető úton való elindulásáról. A művet megjelenése évében a legrangosabb finnországi ifjúsági irodalmi elismeréssel, a Finlandia Junior díjjal jutalmazták.

A csodálatos tenger két tekintetben is újdonsággal szolgálhat a magyar olvasók számára. Egyrészt célközönségét tekintve a kamaszkor és felnőttkor határán járó fiatal felnőttek számára írott, nálunk kevéssé jelen lévő prózához (young adult fiction) sorolható. Másrészt kiemelkedő színvonalú példája a kortárs finn ifjúsági irodalom azon előtérben lévő, realista jellegű irányvonalának, amely nem menedékül szolgáló álomvilágot kínál olvasói számára a valóság elől, hanem korunk társadalmát és annak problémáit tükrözi, a fiatalok tényleges életét és a nehézségeket, melyekkel szembe kell nézniük.

(moly.hu)

Már lassan egy éve, hogy el akartam olvasni ezt a könyvet. Elsősorban a hátlapon található szöveg keltette fel a figyelmemet. Mindig is érdekelt, hogy mi járhat egy anorexiás lány fejében, hogy mi oka lehet annak, hogy valaki ilyen módon tönkre tegye saját magát.

"Állva tanulok, vizet iszok, és kimegyek futni. Éjjel felébredek, hogy hasizomgyakorlatokat csináljak, nem is alhatok, gondold el, mennyivel kevesebb energiát égetsz alváskor, mint mondjuk, ha állsz. De én vékony leszek, szép és erős, tökéletes hóangyal, vízitündér, jéghercegnő, akit senki sem érinthet meg..."

Julia egy átlagos tizenöt éves tini lány – bármelyikünk lehetne ő. Könnyen helyet cserélhetnénk vele, mindenki emlékszik vagy épp abban a korban van, hogy tudja milyen nehéz néha tininek lenni. Meg kell feleni az iskolában, és jobban adunk barátaink véleményére, mint a szüleinkére.

Ez a lány mások számára észrevétlenül kezdi el pusztítani magát, egyetlen célja van: hogy vékony legyen. Mindegy mennyi súlyt veszít, kövérnek érzi magát.

"Tudom, hogy valami eltört, hogy a szalmaszál, ami sokáig egyedül hordozta ezt az egész építményt, kettéroppant, hogy most minden szétesett, a fekete vizek szabadon áramlanak arra, amerre akarnak, a szemekbe, a szívekbe és a lelkekbe. Eljött a félelem kora, az iszonyat ideje, és senki nincs biztonságban, legkévésbé én. Mert én vagyok mindennek a közepén, az én mellkasomban van a fekete hidegség forrása, onnan árad a fekete vér mindannyiunk fölé. És tudom, hogy teljesen magáénak akar, az összes erőmet, az egész testemet, az egész életemet, míg csak az aszott bőr és kihunyt szemek maradnak majd. És még csak nem is érzek semmit."

Könnyen süllyed egyre mélyebbre, először csak futni jár, aztán jön az étrend változtatás és végül az, hogy egyre kevesebbet és kevesebbet eszik. Igazából számomra a legmaradandóbb ebből a könyvből az, ahogy Julia a nőket látja. Gyengének és kiszolgáltatotnak, olyanoknak, akiket a férfiak uralnak.

"Gyűlölöm. Gyűlölöm a félősségét, a puhaságát és a kislányosságát. A puha karját és a lógó mellét, az intimbetét-rejtekhelyeit és a kötényeit, az ijedt tekintetét, az örökös bizonytalanságát, a be nem teljesített álmait és megalázkodó szennyesmosását. Gyűlölöm a nőket. Gyűlölöm. Gyűlölöm meleg cellulitcombjaikat, blúz alól kivillanó melltartónyomaikat, gyülölöm a tehetetlenségüket és nem létező humorérzéküket, az ételreceptjeiket, csecsemőfecsegésüket és szülési történeteiket. Hol a picsában van a méltóságuk, önbecsülésük, életük és szabadságuk? Gyülölöm ezt. Annyira gyűlölöm. Esküszöm magamnak, hogy sosem válok ilyenné, hogy androgünné teszem magam, kamasz fiúvá vagy izmos angyallá, hogy inkább akár megölöm magam, de nem válok nővé. Nem leszek gyengén sipítozó, szétnyílt ajkakkal szempillát festő dauerolt fej, férfiak nevetséges kis titkárnője és a felelősség elől menekülő, vért folyató kesergő."

A másik amiben igaza volt, mikor elment magazint venni, hogy találjon valami jó fogyokúrás receptet. Mindegy melyik női magazint emeljük le a polcról, valahol mindegyik ugyanarról szól. Arról, hogyan legyél tökéletes, ehhez elengedhetetlen egy-két diétás recept, torna gyakorlatok, és szuper vékony modellek az újságok címlapjain. Igazából ezek nem arra tanítanak, hogyan fogadd el magadat olyannak, amilyen vagy, hanem arra, hogy változz meg. Azt viszont senki sem mondja, hogy nem kell tökéletesnek lenned. Pláne, ha tizenöt éves lány az ember, aki csak olyan szép akar lenni, mint az egyik barátnője.

A legmegdöbbentőbb a hirtelen súlyvesztesége és az, hogy melyik ponton kezdenek el aggódni érte a szülei.

Mindenkinek ajánlom, akit érdekel ez a betegség, sokat lehet belőle tanulni.

"Adjatok nekem óceánt. Hidegkéket. Ahová elsüllyeszthetem ezt. Gyilkolok, pusztítok, marcangolok, mint az ezüstös oldalú cápák. Adjatok nekem óceánt, amibe belemerülhetek, a hűvös kékségbe, zöldbe, nehéz ernyedtségbe. Ahol mindez nincs. Csak a kékség van, a zöld mozdulatok biztonsága, a gondolatok világos könnyedsége. Mert gyűlölök. Gyűlölök. A tenyerem viszket, vért és erőszakot kiált, fájdalmat, a végső igazságot. Már nem félek senkitől. Mindenki csak egy darab ebből."