Mindig lesz abban egy kis szomorúság, amikor meghallom a neved, mikor rólad beszélnek és azt hiszik nem figyelek rájuk. Már nem hiányzik a múltam - igazán sosem hiányzott. Nem vagyok biztos benne, hogy ez magam miatt van így vagy mások miatt. Nem számít. Már nem akarom, megváltoztatni az eseményeket, akkor sem, ha lenne rá lehetőségem. Sokkal inkább a jövőmet akarom formálni, szeretnék sokkal jobb ember lenni. Szeretném elérni azt, hogy amikor vissza gondolok a múltra, akkor legyen mire büszkének lenni... Az is igaz, hogy másra számítottam, azt hittem a sorsomnak más feladata van, de igyekszem abban jó lenni ami nekem jár. Csendben szövögetem az álmaimat. Én igyekszem elfogadni magamat olyannak, mint amilyen vagyok és ebben a korszakban talán, ez nem is olyan könnyű feladat. Úgy érzem, hogy még rengeteg leküzdendő akadály áll előttem és igyekszem erőt gyűjteni hozzá, lebontani minden falat, megragadni a lehetőségeket, ahogy eddig is. De vajon mi lesz a vége? Nyeremény vagy bukás?
Van néhány kérdés amire csak az idő adhat választ és így egy héttel azután, hogy feltettem magamnak a kérdéseket megkaptam a választ: valószínűleg már soha nem fogok megváltozni. Mindig elfogom követni a saját hibáimat, azért mert én ilyen vagyok. Nem hozok jó döntéseket, az időm nagy részében. Olyanokkal foglalkozom, akikkel nem kéne. És akkor mi van? Ettől még ugyanaz maradok, aki voltam. A múltammal, a jelenemmel, a jövőmmel és a hibáimmal együtt. A sebezhetőség pedig nem tulajdonság, hanem állapot, ami nálad már soha nem múlik el...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése