Ez most egy olyan, amikor nem jó. Mert nem vagyok mindig jó. Sőt, az időm nagy részében nem vagyok az és folyton elrontok valamit, még akkor is, ha nem akarom. Sok éve élek ezen a földön, mégsem tudom elmagyarázni rendesen az érzéseimet. Nem tudom elmondani mi bánt, nem tudom kimondani, hogy sajnálom. A bűntudat felemészt, és néha én is úgy érzem, hogy nem bírom tovább. Nem megy. Nem értem magamat és más embereket sem. Ahogy múlik az idő az emberek kinövik a gyerekkort. Nem csodálkoznak rá a világra és egyre kevesebb új dolgot tanulnak meg, de egyetlen tulajdonág életünk végéig velünk marad: a sértődés. Olyan mesteri módon tudunk megsértődni, amivel sorsokat szakítunk szét. Én is szeretném, ha másképp lenne, de ezt nem változtathatjuk meg. Lehet, hogy még mindig tudnék mélyebbre süllyedni, de nem akarok. Félek, hogy van egy szint, ahonnan már nincs visszaút, és néhány mű mosoly és betanult mondat nem változtat semmin. Mások nem ismerik ezt a magányt, és én ezt nem is sajnálom tőlük. Örülök, hogy azok, akiket szeretek megtalálják a saját boldogságukat, ezt minden ember megérdemli. Viszont vannak napok amikor nem marad semmi más csak a fájdalom és az érzés, hogy jó lenne menekülni, elmenni erről a helyről. Nem maradna semmi más csak a nyugalom. Az életünk értéke csak attól függ, hogy milyen célokra vagyunk hivatottak. Már nem próbálnak megérteni, és nem bánom. Nem akarom, hogy úgy nézzenek rám, nem akarom folyton úgy érezni magamat, mintha a homlokomra lenne írva, hogy hibás gyártmány vagyok. Minden erőmmel el akarom fogadni a sorsomat és önmagamat is, de meddig mehet még ez így? Néha a tükörben szeretnék egy másik embert látni. Valakit, akiről nem szólnak vicces történetek, akinek nincs múltja, valakit, aki egyszerűen csak boldog és meg van elégedve az életével és nem kell folyton félnie. Minden este egyre nehezebb.
Hidd el szeretnék sokkal jobb ember lenni, aki nem gázol keresztül mások érzésein és rohadtul fáj, mikor valaki olyan haragszik rám, akit nagyon szeretek. Magamat én sem tudom letagadni, nekem is van véleményem és pár dolgot bizony én is másképp gondolok. Ezért inkább nem mondok semmit. Nem akarok még nagyobb zűrt csinálni annál, mint amit már okoztam. Ezért nem hibáztathat senki. Talán egyszer értelmet nyer minden, de most úgy érzem feleslegesen telnek a napok. Üresek a percek. Az óra jár, de nincs mit várni. Addig is itt maradok és megnézem lesz-e belőle valami, de egyre kevesebb és kevesebb hittel...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése