A két pont az amit nem tudsz elhinni, hogy hiába mész előre, ha nem sikerül, ha az álmaid egyre távolabb kerülnek tőled, hogy soha az életben nem voltál még ilyen mélyen, hogy soha nem voltál még ennyire magányos, sosem tapasztaltad meg milyen az igaz szerelem, hogy évekig nem voltál jó helyen mégsem tudtál változtatni rajta, hogy hiába telik az idő, ha könnyes szemekkel ülsz a monitor előtt, hogy a névtelenség megvéd, de soha nem fogod tudni elmondani neki mert gyáva vagy és gyerek és hagyod, hogy ezt tegyék veled az emberek, hogy eltűnnek a barátok, minden köddé válik, hogy vársz egy ölelésre amit sosem kapsz meg és ne hidd azt, hogy tudod milyen az igazi fájdalom...
Mert az emberek sokáig kibírják, ha azt ígérik, hogy később jobb lesz nekik, de én már nem tudom, nem tudok hinni, nem tudom meddig bírom még... minden éjjel fáradtan ébredni egy újabb rémálomból, a romokból épített várban ülni és várni, hogy történjen végre valami, hogy csak egyetlen egy dolog valóra válna, amiről ábrándozom, de nem lehet mert nem tudom miért, de ilyen a sorsom és hiába forgatom igazuk volt, akik abban bíztak, hogy elbukok.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése