Nem is olyan régen, egy nap amikor vonattal utaztam hazafelé érdekes történetet láttam. Egy fülkében álltam egy középkorú nővel és egy jóval fiatalabb tizenéves fiúval, amikor a kalauz jött ellenőrizni a jegyeket. A srácnak nem volt jegye, de még elég pénze sem volt rá, látszott rajta, hogy nem az a fajta, aki viccből akart lógni a vonaton, sőt még bunkó sem volt az ellenőrrel, ami napjainkban ritkaság. A nő gondolkodás nélkül kisegítette őt, aztán csak annyit mondott: "Középiskolában vagyok tanár tudom, hogy megy ez."
Akkor nagyon inspiráló volt, hogy valaki ennyire elkötelezett a foglalkozása iránt, nyári szünetben, a hétköznapokon is, nem csak egy bizonyos iskola falai között. Azt hiszem a világnak több ilyen emberre lenne szüksége, akik önzetlenek nem pedig önzőek. Nem kell a nap minden percében hősöknek lennünk, elég az is, ha ott vagyunk amikor valakinek szüksége van ránk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése