Néha elég éppen annyi, hogy a másik szemébe nézz és az majd mindent elmesél neked. Elmondja neked az életét, a sorsát, küzdelmeit, azt a kevés, de büszke győzelmet. Meg kell bocsájtanunk azoknak, akik megbántottak, mégis a legnehezebb önmagunknak megbocsájtani. Elfogadni, hogy hibáztunk, hogy ott rontjuk el az életet, ahol csak lehetséges... Látom a megvetést a szemeidben, mikor rám nézel, én pedig nem mondok semmit mert egy sajnálom már nem lenne elég. Vannak olyan pillanatok a múltban amiket szívesen megváltoztatnánk egy időgép segítségével. Ez olyan volt. Megint nem voltam elég jó, nem tudtam, hogyan csináljam, úgyhogy leromboltam mindent magam körül. Ez sokkal rosszabb, mint reggel megbotlani a saját lábadban. Én nem tudom más embereknek, hogyan mehet jobban, de én nem tudom. Attól félek valamit csúnyán elrontottak, mikor erre a helyre küldtek engem. Vagy csak én vagyok teljesen rossz úton. Az biztos, hogy az emberből nem így lesz felnőtt, így nem viselkedik egy érett ember. Ez inkább egy hisztis kislány meséje, aki még a saját határaival sincs tisztába.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése