ღ Engi ღ crazydreamworld

Interjú egy drogossal

Természetesen a történet csak a képzelet műve.

Riporter: Szia, Zsani örülök, hogy eljöttél és elmeséled nekünk a történetedet. Kezdjük az elején. Hogy indult a kapcsolatod a drogokkal?

Zsani: Szia. Először is remélem az életem jó lecke lesz az emberek számára. Hogy kezdődött? Pontosan már nem is emlékszem, annyira homályos azaz időszak. Állítólag, ha valamilyen emlék bántja az embert nehezen tud rá vissza emlékezni. Annyit el tudok mondani, hogy rendes életem volt, gondtalan tini korom, a szüleim elég pénzt adtak mindenre, szóval semmiben nem szenvedtem hiányt. Egyszerűen ráuntam mindenre. Az egyik barátnőm folyton eljárt egy társasághoz, és egyszer engem is magával vitt. Tudtam, hogy drogozni rossz, és azt, hogy az ember könnyen rá tud szokni. De nem érdekelt. Ott a társaság összes tagja függő volt, azt mondták földön túli érzés. Olyan mintha egyszerre éreznéd az összes jó dolgot az életben. Bizsereg az egész tested, elfelejted a gondokat és hirtelen megszépül a világ. Fiatal voltam és kíváncsi. Persze én is kis adagokban kezdtem, eleinte még fizetnem sem kellett érte. Valahogy akkor indultam el lefelé a lejtőn. 

R.: Mi volt az első amit kipróbáltál? Pontosan, hogy kezdte el tönkre tenni az életedet a kábítószerezés?

Zs.: Először csak füveztem, aztán jött egy kis kokain és végül kikötöttem a heroin mellett. Nem szerettem az orromba felszívni a port, mert akkor egész nap szipogtam féltem, hogy otthon észreveszik. Úgy értettem, hogy egyre kevesebb időt töltöttem otthon és egyre többet voltam az új barátaimmal, akikkel igazán sosem voltunk barátok, de a drog összekött minket. Úgy mond mindenki az érdeket látta a másikba. Nem foglalkoztam már annyit a tanulással vagy a munkával, mert folyton csak lebegni akartam és nevetni, szerettem azokat a pillanatokat, amikor minden tökéletes volt. Észre sem vettem, hogy az egész kezd magába szippantani. 

R.: Tudjuk, hogy te csupán három évig voltál függő. Ismertél olyanokat, akik már akkor sem tudtak volna leszokni, ha hajlandóságot mutatnak rá, esetleg bemennek egy elvonóra és azt mondják, hogy már túl késő? Nem volt ott elég elrettentő példa?

Zs.: Eleinte furcsa volt ilyen emberek közt lenni, hisz az időm nagy részét velük töltöttem. Általában kint a szabad ég alatt, az emberek  többségének nem volt otthona. Ismertem ott egy lányt, aki elmesélte nekem, hogy egyszer más terhes volt és heroinista gyermeket hozott a világra. Ez azt jelenti, hogy a baba már akkor heroin függő amikor megszületik. Hosszú évekig is eltarthat amíg olyan lesz, mint egy rendes gyerek. Egyszerűen képtelen volt leszokni, természetesen elvették tőle, és a szülés óta nem is látta. Szeretne vele találkozni, de a testvére neveli és a közelébe sem engednék. 

R.: Apropó család. A szüleid nem sejtették, hogy valami nem stimmel?

Zs.: Szerintem megpróbálták betudni a hangulat ingadozásaimat, a koromnak. Azt mondogatták, hogy lázadok. Először fel sem tűnt nekik, hogy milyen sokszor megyek moziba, vagy kirándulni a barátimmal. Mindig pénzt kértem tőlük. Általába nem a karomba lőttem be magamat. Később nem bírtam tovább otthon úgy egy év után, már 18 éves voltam, elköltöztem egy drogos fiúhoz. Antalnak hívták, díler volt, mindig volt nála cucc. Semmi más nem számított csak a heroin. Anyuék totál kiakadtak. Nem értették, hol rontották el. Elvonóra akartak vinni, de megszöktem és többé nem mentem haza. Úgy fél évig lehettem Antallal, nem voltam szerelmes belé, minden nap be voltam állva. Egy nap elment árulni és nem jelentkezett többé, valaki megölte mert nem akart neki áron alul drogott adni. Egyáltalán nem lepődtem meg, sőt nem is sajnáltam. Volt hova mennem. Vékony voltam, a fiúk szerint szép és semmi más nem kellett csak a drog.

R.: Melyik volt a legrosszabb korszakod? 

Zs.: Ami ezután jött. Benihez költöztem aki szintén drogozott, de nagyon gazdag volt, Semmi mást nem kellett tennem csak azt amit szeretek. Volt, hogy napokig csak feküdtem az ágyon, édes mámorban úszva. Nem ettem, alig ittam, nem jártam mosdóba. A fürdést már régóta elhagytam az életemből, nem volt rá időm. Folyton repültem. Magatehetetlen voltam. Sokszor jött a rendőrség Benihez, akkor folyton bevittek átkutatták a házat. Rengeteg időt töltöttem a helyi kapitányságon. Egy nap viszont egy kórházban ébredtem fel. Azt mondták majdnem meghaltam. Megvontam a vállamat. Akkor már nem nagyon beszélgettem az emberekkel. Nem telt sok időbe amíg kidobtak onnan, ugyan ki vesztegetné az idejét egy drogosra? Idő közben Benit a nővére elvitte valami zárt magán kórházba hozzá nem mehettem vissza. Teljesen kétségbe voltam esve és hiányzott az anyag. A kórházba minden gyógyszert bevettem amit adtak nekem, talán az volt a probléma, hogy a többi beteg gyógyszereit is magamnak akartam.

R.: Hogy kerültél be a vidéki elvonóra? Mikor döntötted el, hogy tiszta akarsz maradni?

Zs.: Hazamentem. Éjjel betörtem a saját házunkba, reggel anyuáék a nappalia találtak rám. Csont és bőr voltam, magatehetetlen, aki képtelen kommunikálni a külvilággal. Az összes vénám szét volt szúrva. Hálás lehettem, hogy nem kellett amputálni a karjaimat, ismertem olyanokat akik átszúrták a vénájukat. Elvittek egy vidéki elvonóra. Jól emlékszem az ott töltött napokra. Az első időszak borzalmas volt. Nem szóltam senkihez, hülyén néztek rám, és azt akarták, hogy megfürödjek. Én nem akartam, végül megtették ők. Az volt az első lépés. Ha el akartam menni azt mondták, nyugodtan. Nem ragaszkodtak hozzám, ami bántott azért maradtam. A felépülés jóval lassabb dolog, mint fordítva. Egy lejtőn is lefelé sokkal gyorsabban halad az ember, felfelé viszont, olyan, mint hegyet mászni. Majdnem egy egész évet ott töltöttem, és minden héten járok csoport terápiára. 

R.: Néha vissza gondolsz a drogos időszakodra, vagy szeretnéd elfeljteni? Meg vagy elégedve a mostani életeddel?

Zs.:A mostanival teljesen. Nem semmiképp nem szeretném elfelejteni jó lecke volt. Ha lehetne, ha vissza mehetnák a múltba megváltoztatnám. Olyan gyerek lennék amilyet a szüleim akartak. Meg volt minden lehetőségem az élettől, hogy sikeres és boldog legyek én viszont a heroin mellett döntöttem. Ezek után én már csak előre nézek és a jövőmet tervezgetem.