Azért kötődöm annyira a tárgyakhoz mert ők nem tudnak bántani. Nem hagynak el és ami a legfontosabb nem halnak meg. Olyan sok fontos embert veszítettem már el, és annyi kisállat hagyott már itt. A halál az egyetlen dolog, ami soha nem ad, mindig csak elvesz. Hatalmas darabokat visz magával a világomból. Rettenetesen félek. Néha azon jár az eszem, hogy ki lesz a következő, és mikor, és mennyi időnk van még hátra. Többet nem bírok el. Csak annyit tehetünk, hogy tűrhető szintre csökkentjük a fájdalmat, ami nem múlik el. Ahogy közeledik a tél, jön az elmúlás. Egyre nehezebb, éjjel jön, és bekúszik az álmaimba. Nem tudom mi a rosszabb újra és újra átélni vagy felébredni? Már mindkét hely fájdalmas.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése