2012. június 9., szombat


Végülis, mindegy, hogy mit teszek, valahogy az emberek folyton elhagynak. Rájöttem, hogy milliószor találkoztunk, de igazából csak kétszer köszöntem el tőled. Mindig úgy voltam vele, hogy hamarosan úgy is találkozunk, de most érzem csak igazán, hogy hosszú ideig távol leszel az életemből. Ha képes lennék bárkinek is beszélni az érzéseimről, neked biztosan azt mondanám, hogy maradj itt. Sajnálom, hogy nem voltam kedvesebb, vagy nem voltam jobb a szemedben. Nekem is folyton azt mondják, hogy vannak olyan sorsok, amiket az emberek nem választanak maguknak. Meg, hogy ne üssem bele mindenbe az orromat és amúgy is túl kíváncsi vagyok, és azt is megtanultam, hogy az élet dolgaihoz alapjában véve a világon semmi közöm. Arra viszont magamtól jöttem rá, hogy csak annak van joga szomorúnak lenni a szerelem miatt, akinek volt már benne része. A többit az emberek besöprik a szőnyeg alá, és akinek nem volt még kapcsolata nyilvánvaló, hogy érzései sem lehetnek. Van, hogy senki nem kíváncsi a véleményedre, egyszerűen csak legyintenek és megjegyzik, hogy elég furcsa vagy mostanában. Szinte minden napos az a mondat, amit az emberek nagyvonalúan dobálnak egymás közt: addig örülj, amíg nem leszel szerelmes mert utána csak a problémák várnak rád. Ezek szerint én vagyok a világ legmázlistább embere, mégis minden reggel megbotlok, és általában bal lábbal kelek fel. Szóval már megint itt egy nagy csomó igazság az életről pedig csak azt akartam mondani, hogy hiányozni fogsz.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése