Egyszerűen nem tudtam mit tenni. Újra ott találtam magunkat hétfő reggel a buszon ülve egymás mellett. Ott ültünk hétköznap reggelenként minden nap. S bár a fáradságtól alélt voltam végig hallgattam, mit csinált a hétvégén, hogy megint alig tanult valamit, és csak úgy hallgattam a bugyuta barátairól szóló történeteket. Egy apró mosoly bújkált az arcomon ezért gyakran csak az ablakon kifelé bámultam. Igen sokszor mosolyogtam helyette inkább az ablakra. Aztán meséltem énis próbáltam értelmesen megfogalmazni a dolgokat, de , ha a közelembe volt ez nem túl sokszor sikerült. Folyton csak mosolyogtam mellette a buszon, pedig pont az ellenkezőjét éreztem. Néha amikor rossz napjaim voltak csak szerettem volna neki elmondani, hogy szerelmes vagyok belé tetőtől-talpig. El akartam mondani neki, hogy a közös viccek, a beszélgetések, és a vitáink közt fél úton valahol belészerettem. De végül soha nem mondtam semmit. Csak mosolyogtam aztán leszálltunk a buszról és csak két osztálytárs voltunk a suli több száz diákja közt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése