2016. február 1., hétfő



Reggel hideg volt kint. Kezdtem úgy érezni, hogy ez a tél soha nem fog véget érni. Persze volt már rosszabb is, most alig havazott. Elindultam a buszhoz és próbáltam összeszedni a gondolataimat. Annyi minden történt az elmúlt hónapokban, hogy meglepett ez a mozdulatlanság. Nyugalom vett körül ami annak az eredménye, hogy sikerült rendbe tennem az életemet ami igényelt változásokat. Egyszer valaki azt mondta, hogy soha nem tudom magam mögött hagyni a múltat és ragaszkodom az emberekhez akikhez már nem kéne. Ez most megváltozott. Már nem félek attól, hogy elvesztek néhány embert, akikre már nem tudok barátként gondolni. Egyszerűen néhány kapcsolat véget ér, különösebb okok nélkül vagy azzal igazából mindegy. 
Szóval boldogan utaztam. Már nagyon régen éreztem így magamat. Ez nem csak boldogság volt, de biztonság is. Egy ideje már nem gondolok rossz dolgokra így a félelem elkerül. Csak egy-két rossz álom van amik ébredés után már nem számítanak. 
Soha nem tudtam másoknak mesélni őszintén a szerelemről. Annyira a sajátomnak érzem, mintha a naplómat és a legféltettebb titkaimat kéne másokkal megosztani. Néha még én sem hiszem el, hogy ennyire jó dolgok megtörténhetnek velem, csak azt tudom, hogy vigyáznom kell rá. Miatta most sem látom a szürkeséget ami előtte felemésztett. A buszon álmos arcok bámultak ki az ablakon. Vajon mire gondolhat a többi ember? Biztosan a feladataikra, a szerelmükre, a családjukra, az álmaikra. Még van néhány percük. Elmélkedni és átgondolni. A legfontosabb viszont, hogy önmagunkat értékeljük és megvizsgáljuk, hogy mi tesz boldoggá és mi az ami már csak pusztít. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése