Vannak pillanatok az életben mikor dönteni kell. Én ott álltam fent a magasban és néztem a mélységet magam alatt. Tudtam, hogy mindenki engem néz. Tudtam, hogy lehetnék én a laza fesztivál lány, akinek ez egyáltalán nem jelent gondot. Azt viszont már rég megtanultam, hogy rám ez egy kicsit sem jellemző. Ezért csak ott álltam és éreztem, hogy elfog a pánik. Az egyik legnehezebb dolog az életben belátni, hogy valami nem megy. Ez a felismerés, ez a lecke számomra sosem volt egyszerű. Két éve eldöntöttem, hogy ezt megteszem egy napon, aminek akkor jött el az ideje. Azt hittem megtudom csinálni, hogy erre már készen állok, de kiderült, hogy ez nincs így. Ezért úgy döntöttem, hogy visszafordulok. Nem szeretek olyat csinálni ami nem tesz boldoggá. Rájöttem, hogy nem mindig az a fontos, hogy elérd a célt, sokkal inkább az, hogy tettél vele egy próbát, akármilyen rémisztő is volt, nem mondtam le róla rögtön. Mikor végre földet értem folytak a könnyek a szememből, nem voltam más csak egy egyszerű ember a sok közül, aki csalódott. Akinek akkor az eszébe jutott a közel múlt összes csalódása. Számomra nem egy kötél jelentette a védőhálót, hanem a barátaim, akik átöleltek és segítettek abban, hogy ne legyen olyan rossz. Én pedig elképesztően hálás vagyok értük és őszintén remélem, hogy én is tehetek értük annyit, mint amennyit ők tettek értem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése