2014. július 4., péntek


 Még mindig rossz álmok kínoznak. Mostanában egyre gyakrabban, mert mikor boldog lehetnék, mégsem lehet. Folyton azt látom, hogyan és miért veszíthetem el ezt mind egy nap. Pontosabban arra gondolok, hogy a legtökéletesebb kapcsolatok is tönkre mennek. Sok olyat láttam már, hogy egyik nap még nagyon szerelmesek az emberek, bármit megtennének egymásért, másnap pedig már a fejüket is elfordítják az utcán. Vajon miért mennek tönkre a dolgok? Hogy lehet az, hogy ilyen hamar idegenné válnak egymás számára? 
Soha nem tudhatjuk, hogy a boldogság mennyi időre szól, a legjobb, amit tehetünk, hogy vigyázunk rá. Nem olyan régen, még én is egyedül voltam – rajtam kívül pedig mindenki más élte az életét. Úgy éreztem az emberek rendeztek egy hatalmas bulit, ahová valamilyen véletlen folytán engem elfelejtettek meghívni. Csak bámultam a falakat, néztem ki az ablakon, és vártam a változást. Nekem kellett volna tenni érte, de elfoglalt az, hogy mennyire szomorú vagyok. Mégis valahol mélyen, a lelkünk egy része soha nem adja fel. Képes újra kezdeni, várat építeni a semmiből. Ezért én is mindig újra próbálkoztam, aminek az lett az eredménye, hogy rengeteget csalódtam, de legalább tanultam belőle. Mindenkinek az életében meg kell találni azokat az embereket, akikről szívesen vesz példát. Én jó tanárokat kaptam, ezért nem vesztem el teljesen soha. Nem tudom, pontosan mennyi beleszólásunk van a sorsunkba, az biztos, hogy egy jó nagy része rajtunk múlik, viszont ezzel szemben mégis hiszek benne. Oka van annak, ha valaki nem szerepel a jövődben, és annak is, ha igen. 
Nem szeretném elveszíteni azt, ami most az enyém, mégis az álmok megmutatják, hogy mennyire törékeny minden. Bármi történhet, ami elszakít téged valakitől, még akkor is, ha nem történik semmi különös. Egyszerűen ilyen az élet. Időleges. Ha valaki egy örökkévalóságot ígér neked, akkor hazudott már korábban is. Egy nap mind egymás emlékei leszünk, de legalább az legyen a legjobb. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése