2014. április 5., szombat


A rózsaszín ködről, ami később méreggé válhat. Egy vita, ahová nem hívtak meg csak sodródtál az árral, aztán a következő percben ott állsz valaminek a közepén - valakivel. Együtt. Ketten. Félve, fázva, remegve, remény vesztve... és mégis boldogan. Nem kaptam semmit, mégis minden az enyém volt. Nyertes voltam, mert visszakaptam valamit, aminél nincs fontosabb: az önbizalmamat. Már nem sírom el magamat a tükör előtt. Képes vagyok rá nézni magamra. Már nem érdekel mit gondol rólam a világ, hogy lehetnék más, de én ilyen vagyok. A saját fejem után megyek aztán a káosz közepén azt kérdezem, hogy hogyan lett ekkora felfordulás az életemből? Próbálom a helyes kitaposott úton tartani, de most is ismeretlen utakon járok. Nem tudok a jövőre nézni, képtelen vagyok tervezni csak sodródom az árral és döntéseket hozok. Amelyeknek a visszhangját csak évekkel később hallja tisztán az ember...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése