Soha nem voltam jó benne, hogy tanácsokat adjak más embereknek. Néha reggelente még azt sem tudom eldönteni, hogy milyen idő van kint és mit vegyek fel. Ezzel a tudással kéne, más emberek életén segítenem? Az nem vezetne semmi jóra, ezért csak hallgatok. Szerintem ez sokat jelent: én is szeretem, ha valaki más meghallgat engem, amikor úgy érzem darabokra hullik az életem. Amikor viszont magamat próbálom belülről tönkre tenni, mert megint, olyan reménytelen minden és már mindenkit elüldöztem magam mellől, akkor csak a könyveim maradnak. Ők nem faggatnak, nem kérdeznek, még levegőt sem vesznek, ezért szeretem őket, mert egyáltalán nem tudnak bántani, és mindegyikben egy olyan világ rejtőzik, amiről csak álmodok, ahova szeretnék elbújni. Valahol a szavak mögött kell keresned a megfejtést, ha szeretnél megérteni, mert másképp nem tudom csinálni, nem megy a változás. Gyerekesen gondolkodom még mindig? Igen, valószínűleg így van. Szeretnék én is jobb lenni, de a felnőttek mindent elrontanak és én nem akarok rájuk hasonlítani.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése