Itt vagyok megint úgy, ahogy te is. A monitor előtt és a képernyőt bámuljuk. Ketten, egyszerre, ugyanakkor. Csak a helyszín más. Az soha nem volt ugyanaz. Látom a legújabb képed, nem változtál semmit. Tovább olvasom a híreket, hogy ne kelljen rád gondolnom, de a szemem akaratlanul, mindig visszatér hozzád. Csak nézek értelmetlenül a semmibe. Virtuális képek, virtuális álmok, egy nem létező világban. Pedig mennyivel egyszerűbb lehetne minden. Még várok néhány percet, még nem akarok kilépni. Aztán valami visszaránt a valóság talajára. Csak egy név vagy az ismerőseim listáján semmi több, mégis a szívemben sokkal jobb vagy bármelyik embernél. Ugyanaz újra és újra és mindig nehezebb. Soha nem lesz könnyebb. Egy képet bámulni. Ez maradt nekem. Végül eltűnsz talán, elmentél valahova a haverokkal és én is kilépek. Nélküled nincs értelme. Holnap majd újra találkozunk ugyanitt, ugyanakkor ott ahol semmi sem valódi.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése