Egytlen élet oly kevés...

Ha két életem volna, akkor helyre tudnám hozni a hibáimat. Ha lenne ezen kívül egy másik életem, ha nem is lenne minden tökéletes, legalább boldog lennék.

Azt mondják bátraké a szerencse. Én egész életemben mindhez elég bátor voltam, nem féltem semmitől. Nem féltem a gonosz emberektől, és néha fejjel mentem a falnak. De egy dolgot mégsem tudtam megtenni. Nem tudtam kimondani, két egyszerű szót. El kellett volna mondanom neked, akkor most nem lenne minden ilyen nehéz. Ha lenne egy másik életem ott könnyedén szálltak volna ki belőlem a szavak. Csak azt akartam mondani, hogy maradj itt. Ne menj el, hiányozni fogsz. A kezem reménytelenül nyúlt volna feléd, hogy érintse a levegőt, amit magad után hagytál. De sosem mondtam el neked. Szótlan voltam, talán még megtehetném, de tudom, hogy nem fogom. Ott van a büszkeségem, hiszen, ha akarnál itt lennél, és az évek távlatából, már nem lenne értelme. Pont mióta elmentél, azóta nincs célja semminek. Olyan mintha a napokat, egy sötét örvény nyelné magába. Annyiszor próbáltam túl lépni rajta, de folyton falakba ütköztem. Minden tervem kudarcba fulladt, hirtelen egy rémisztő mókuskerékbe találtam magam. Néha úgy érzem, hogy én ettől már megfulladok, nem bírom tovább. Egy ólom nehéz teher akar összepréselni, én pedig sikítok, de nem hallja senki. Az embereket könnyű becsapni, már hozzá vannak szokva, hogy játszani kell egy szerepet.

Ha lenne egy másik életem sosem hagytam volna, hogy ez így történjen. Nem csak a múlt lennél, te lennél a jelen és a jövő is. Nem hagynám, hogy bárki közénk álljon. Nem hagytam volna, hogy kisétálj az életemből. Nem csak egy álom lennél, amiből reggelenként felébredek. Ha még egyszer láthatnálak, elmondhatnám, hogy milyen nagy hatással voltál az életemre. Elmondanám, hogy te vagy az egyetlen fiú, akire nem hibaként tekintek. Te nem csak egy tévedés voltál. Te mutattad meg, hogy élni jó és küzdeni kell. Megmutattad, hogy milyen színes a világ és, hogy két ember együtt, akár még boldog is lehet. Ott kellett volna lennem amikor hívtál. Folyton arról ábrándozom, hogy együtt nem lehet olyan rémisztő a világ.

Ha lenne egy másik életem, ott nem engedném, hogy egy hatalmas szakadék alakuljon ki köztünk. Ott álltunk a két oldalán és eltávolodtunk egymástól.

 Reménykedtem, hogy visszajössz. Annyiszor mondtad, hogy szeretsz, el sem tudtam képzelni, hogy majd ilyen könnyedén hagysz el. Aztán elmúlt, egy hét, kettő, egy hónap. Nem voltál sehol. Az idő felgyorsult, az évek elröpültek és már nem találtalak. Csak az emlékezetemben.

Ha csak egyszer lett volna merszem elmondani, hogy mit érzek irántad, most tiszta lappal indulhatnék tovább. Képes lennék megbocsájtani mindent, csak még egyszer, utoljára, beszélhessek veled.

Elképzelem, ahogy találkozunk egy másik életben. A buszon, vagy egy buliba, vagy csak az utca túl oldalán. Magadhoz ölelnél és azt mondanád, hogy sosem fogsz lemondani róla. Hiszem, hogy ami igazán erős az nem múlik el…

Visszazuhanok a valóságba és reménykedek, hogy egyszer megtörténik. Egyszer csak ott állsz az ajtóba és azt mondod, hogy sosem tudtál elfelejteni.

Ha lenne egy másik életem…