Legjobb barátok voltunk. Együtt voltunk, jóban, de leginkább rosszban volt részünk. Ott voltam melletted mikor sikereid voltak, de fordított helyzetbe nem számíthattam rád. Elismerést vártam, de megvetést kaptam. Talán akkor keletkezett az a szakadék közöttünk, amely az idő múlásával egyre mélyebb lett. Mindig az igazat vártuk egymástól, de hiába mondtam az őszintét, te viszont azt akartad hallani, amit akartál. Nem kértem bocsánatot az igazságért. Sosem tenném. Inkább hagytam, hogy részedről dühvel legyen vége a barátságunknak. Nem éreztem semmit. Miért kellett volna hiányolnom egy olyan embert az életemből, aki csak annak örült, ha mély ponton voltam? Egyszerűen bármit mondtam, olyan volt, mintha a falnak beszélnék. Így legalább lebomlott még egy fal körülöttem, egy olyan fal amit a legkevésbé sem fogok hiányolni. Ha esetleg 10 vagy 20 év múlva is ugyanott leszel, ahol most vagy nem fogom azt mondani, hogy én megmondtam. Talán az emlékeink is egészen elmosódnak addigra az emlékezetembe. Nem hittél nekem mert féltél a változástól, attól, hogy tegyél valamit az életedért, a jövődért. Sajnálom, hogy nem érdekel.
Téged idézve: További sok sikert.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése