-képszakadás-

A szavai ott jártak a fülembe, amikor beléptem az épületbe a hatalmas fa ajtón. A portás unottan nyomott meg egy gombot, hogy be tudjak menni a belső ajtón. Alig találtam meg a kilincset és automatikusan mentem fel a 102-es teremhez. Leültem a kanapéra, az emberek idegesen beszélgettek körülöttem, de nem értettem a szavakat. Az Ő hangját hallottam, ott volt benne a fejemben az összes szava, teljesen összemosódtak. Nem értettem, hogy történhetett ennyi minden pár óra leforgása alatt.

Egy nő kilépett az ajtón és az én nevemet mondta. Megremegett a lábam, hányingerem volt. Bent bátorítóan rámmosolyogtak és húztam egy tételt. Néhány diák rám nézett egy üres lappal ültem le az első padba. Biológia vizsga. Az üres lapra bámultam, nem tudtam koncentrálni. Az ő szavai jelentek meg előttem újra és újra. "Már régóta nem szeretlek, nem akarod veled lenni. -képszakadás- Nem, nem kezdhetjük újra. Öltözz fel elviszlek a vizsgára. -képszakadás- Ne vágd hozzám a kulcsot, ideges vagy. nyugodj meg, beviszlek. -képszakadás. rohanok a lépcsőházba, utánam kiabál- Őrült liba akkor menj egyedül. Soha többé nem akarlak látni. - Vége.

Az órára pillantottam az előttem lévő ember mindjárt végez. A tanár óvatosan rám néz látta, hogy nem írok semmit. A toll a kezembe sem volt, csak haza akartam menni és belefulladni a kispárnáimba. 

Hármast kapott most én jövök. Hangosan kopogott a cipőm sarka a fa padlón, egy örökké valóságnak tűnik míg leülök a tanár elé. Elveszi a papíromat és kérdő tekintettel néz engem. Nem tudok a szemébe nézni. Undorodom az emberektől, rohanni akarok a szobám falai közé.

-Mi történt? -ez volt az egyetlen kérdése. Ráemeltem a tekintetetemet és mint egy vihar felhőből az eső úgy szakadt ki belőlem.

-Ma reggel szakított velem a barátom. -és ahogy kimondtam, ahogy a szavak elhagyták a számat és magamat hallottam visszhangozni a hatalmas terembe kitört belőlem az első könnycsepp és követte a többi ezer. Iszonyúan fájdalmas volt.

-Sajnálom. -vetettem oda és kirohantam a teremből, ki az első ajtón, kilöktem a fa ajtót és rohantam. A buszmegállóba csak ültem a padon nem számoltam hány busz megy el. Képtelen voltam elfogadni, hogy nem akar többé engem. Azt a tényt, hogy már képtelen szeretni...