Ritkán esik meg, hogy valakire ennyire erősen tudok gondolni. Olyan élénken éltél képzeletemben, hogy az álmaimban te voltál a valóság. Dideregve vártam rád. Szüntelenül. Pontosan fel tudnám idézni azt a napot, amikor megváltoztam. A sötétséget vontam magam köré azért, hogy megvédjen az olyan alakoktól, mint te. Ha megkérdeznék, hogy újra átélném-e ezt az érzést veled azt válaszolnám, hogy nem. A büdös életben soha. Inkább nyelje el a lelkemet a kénköves pokol, a kiáltásomat nyomja el a sátán gonosz kacaja. Már nem változnék meg más emberek kedvéért. Maradok úgy, ahogy vagyok. Lehetek depresszív, arrogáns, gonosz, szótlan. Ez mind én vagyok, és, ha így nem kellek, akkor máshogy se kelljek. Mostantól inkább elkerülöm azokat, akikre valójában semmi szükségem sincs. Maradj csak egy emlék. Már egy kicsit sem sajnálom.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése