Csend van. Hallgatsz, hallgatok. Hallom a lépcső recsegését, már mindenki felment, csak mi maradtunk az ebédlőbe. Úgy ülsz mellettem, mintha idegen lennél. Úgy teszünk, mintha nem együtt tanultuk volna meg, mi a szerelem. Csak csend van én hallgatok és te is hallgatsz. Kínos. Szeretnék beszélni veled, csak, most utoljára. Meg akarok szólalni hallom a hangokat a torkomba, de nem tudom kinyitni a szám. A fejembe üvöltenek a mondatok, de nem tudok megmozdulni. Csak a csönd van nekünk, ami nem bánt egyikőnket sem. Ha én beszélnék téged bántanálak. Ha te beszélnél engem bántanál. Csak hallhgatunk, a csend egyszerűen nem enged megmozdulni. Csak maradj még, csak még egypercre. Csak ülj itt mellettem csendben , mintha minden rendben lenne. Csak még rád nézek, csak még egy percre... aztán valami megtöri a csendet. Egy fájdalmas hosszú sóhaj szakadt ki belőlem. Aztán hallom az óra kattogását, hallom, ahogy fent beszélgetnek az emberek, valahol a távolban hangos zene szól. Már nincs csend többé. Csak meredten ülök rád akarok nézni, hogy még egyszer megőrizzem az emléked. Hallani akarom a hangod, érezni, akarom, ahogy hozzám érsz, emlékezni akarok a mozdulataidra. De olyan meredten ülsz, olyan csendben, mintha nem is itt lennél. Aztán a percek, elsuhannak mellettünk, el telnek az órák és mennünk kéne. De nem tudok elindulni, mert tudom, hogy te a másik irányba mész. De itt még együtt vagyunk. Itt még jó nekünk a szakadék két szélén ülünk csendben. Aztán vége. Vége és nem látlak többé.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése